Vakáció. Végre elkezdődött nekem is. Alig vártam már a 14 órát, hogy leléphessek. Ott, ahol én dolgozom, augusztusban leállás van, általában két hét, de mi csoport szinten kivettünk még egy hetet, így aug.24-ig szabadság és nyár van nekem is, akárcsak P-nek. Annyi mindent szeretnék csinálni idén, hogy azt se tudom, hogy álljak neki a tervezésnek. Jó lenne Velencei tavat kerülni biciklivel, legalább kétszer bulizni, barátokkal hülyülni, és újra szerelembe esni. Vagy legalább csak érezni valamit a dühön kívül.

Kiolvastam a könyvet. Teljesen mást kaptam, mint amit vártam, már csak ha azt nézem, hogy az egyik Will Grayson meleg. Mikor megvettem, ezt még nem tudtam, de nem is baj. Talán akkor meg sem veszem, pedig megérte. Határozottan. A lényeg az egészben, hogy a szerelemben nincs mindig happy end. Persze ezt tudtam eddig is, de minden könyv csak a jó véget írja meg. Ebben a történetben mind a kettő van. De nem erről akartam írni, hanem arról, amit az egyik mellékszereplő mond (aki igazából szerintem a főszereplő, mégha nem is ő írja dolgokat).

Mini Cooper szerint a szerelem esés-bukás-esés-bukás-esés-bukás-és talán boldogság. De mindez megéri, mert az egészben az esés a legjobb. Még ha az ember el is bukik, akkor is megéri. Igen, piszkosul fáj utána, de amíg nincs gond, addig minden csupa öröm és izgalom. Az én véleményem az, hogy nincs rosszabb a bukásnál. Talán csak azért gondolom így, mert frissen éltem át. Vagy csak én ilyen vagyok. Milyen? Miután elolvastam a történt végét is, hittem abban, hogy én is képes vagyok túllépni a sérelmeimen, megbocsájtani, és újra engedni a szeretetnek. De miközben ezeket a sorokat írom, kételkedem ebben. Hogyan lehet mindent elfelejteni, és újra megnyitni az összetört szívet? Képes vagyok rá én is?

Hétfő óta nem tornáztam. NAGYON bűntudatom van, de rájöttem, hogy ez vidéken nem megy. P-vel már vasárnap óta a szüleimnél alszunk, és rá kellett hogy jöjjek: ott nem tudom azt az életet élni, amit Pesten. Valahogy a saját lakásomban jobban megvan a komfortérzetem. Persze, jó ott is, de például nem tudom megállni, hogy ne egyek hat után, mert a szüleim mindig kínálgatnak. Mármint étellel. (Meg pálinkával.) Ennek ellenére majdnem egy kilót fogytam. Meg annak ellenére, hogy reggelente pékárut eszek és nem a megszokott joghurtom. Előre félek, mi lesz most, ha már egész napokat töltök ott. Mégis muszáj megfegyelmeznem magam, és edzeni, mert a heti három alkalmat be akarom tartani. Az a minimum. Annyi kell, hogy az önérzetem jobb legyen.