A cím nem is tükrözhetné jobban a jelenlegi érzelmi állapotomat. Túl vagyok a matek érettségin! Végre! El se hiszem, hogy 8 hónap kitartó munkáját tudom magam mögött. Előre láthatólag meg lesz a 80 (!) pont. Nagyon reménykedem benne, hogy a tanár is úgy pontoz, ahogy én. Már csak a biológia van hátra, amiről száz százalékig állíthatom, hogy nem lesz ilyen jó. De azért még reménykedem. Három napom van még tanulni. A lelkesedésem ugyan alábbhagyott, de azért még próbálkozok egy kis tudást magamba préselni.

Az viszont biztos, szombaton megünneplem, hogy vége ennek az időszaknak. Persze koránt sincs itt a cél, hátra van még a biológia szóbeli. Nem lesz könnyű, de oda már csak magolni kell a tételeket.

Így, utólag belátva, büszke lehetek magamra, amiért munka mellett ennyit is el tudtam érni. Tudom, hogy az egyetem még nehezebb lesz, de küzdök a célomért! Kicsit megkésve ugyan, de még nekem is van időm. És nem mellesleg a szüleim is büszkék rám, ami baromi jó érzés, hát még milyen jó lesz, ha lediplomázom.

P nagyon rendes, hogy kitart mellettem. Habár nem úgy támogat, ahogy szeretném, mégis megtesz minden tőle telhetőt. Csak ne lenne olyan nagy az arca… Amúgy meg nem tudok még bízni benne, ami elég gáz. Főleg, hogy lassan nyolc éve együtt leszünk. Vajon ez így normális?

Sokat vezettem az elmúlt napokban. A saját kocsim is, meg anyu új járgányát is. Nem rossz. Nem vagyok rossz.

Híztam. Rájöttem, hogy az érettségi végéig tuti nem fogom tudni elérni az álomsúlyt, bár két hete még úgy tűnt. Stresszevőként nagyon nehéz észnél lenni. De megfogadtam, ha a szerdai vizsgának vége, mindent beleadok. Nem várok a szóbeli végéig, eljárok valahova. A pilateszt néztem ki elsőnek, mint anno, hogy megerősödjön a hátam, és utána visszamegyek balettra. Az nagyon hiányzik. És többet fogok biciklizni meg túrázni.

Hamarosan jelentkezem.